Zarándoklat 2007 – Vassula beszéde 2007

A Szent Szív kiáltása: Krisztus vágya az Egység

Kedves Zarándokok!

Mellékelten küldjük Vassula beszédét, ahogyan azt 2007. május 25-én elmondta Törökországban az Adakule Szállóban. Kérünk, továbbítsátok ezt a beszédet minden IÉI olvasónak, szimpatizánsnak és a papságnak.

Ez a beszéd az 59 országból érkezett 500 zarándok előtt hangzott el, akik között volt egy bíboros, több érsek, 9 püspök, papok és világiak 18 keresztény felekezetből és voltak más vallásúak is. A beszédet követően 2 percig felállva éljeneztek a jelenlevők. Vassula a kitörő hálára úgy reagált, hogy Jézus és Szűz Mária ikonja felé fordult és rájuk mutatva így szólt: „Köszönjük Jézus és Mária”.

Ez a beszéd egy erőteljes prófétai felszólítás minden kereszténynek és minden felekezetnek. Felkavarja a lelkiismeretet és választ kíván. Mindenütt terjesszék az IÉI olvasói között és minden IÉI tag adja tovább papoknak, lelkészeknek, templomoknak és püspököknek.

Az Igaz Élet Istenben egy felszólítás az Egységre – minden IÉI tag felelőssége, hogy széles körben terjessze az egységről szóló új IÉI könyvet (magyarul 2008 elején várható).

Vassulának ezt a beszédét mellékeljük a kiosztott egységről szóló könyvekhez. Nekünk, az IÉI olvasóinak, imádkoznunk kell az üzenet (gyors) terjedéséért, hogy a fülek megnyíljanak és a szívek megváltozzanak.

A zarándoklat kegyelmeinek mostantól virágoznia és terjednie kell.

P. John Abberton & P. Tony Sullivan

2007. június 15.

Itt megnézhető a teljes zarándoklat amelynek része a beszéd / Itt meghallgatható és letölthető csak a beszéd (mp3) / Vissza az Egység oldalra

Vassula beszéde az IÉI üzenetek Egységről szóló tanításairól a törökországi Ökumenikus Zarándoklaton 2007. május 25-én

Az Egyház egy, és mindig is az volt, de az Egyházban levő emberek vitái, előítéletei, büszkesége és mindenek előtt hiányos szeretete megosztottsághoz vezetett, amiről mindannyian tudunk.

Jézus megbántottan mondta egyik üzenetében: Az Egyház az én földi országom és az Oltáriszentség az én Egyházam szíve, azé az Egyházé, amelyet én adtam nektek. Egyetlen Egyházat hagytam számotokra, de alighogy eltávoztam, alighogy megfordultam, hogy az Atyához menjek, ti pusztasággá tettétek házamat. A föld színével tettétek egyenlővé! És nyájam szétszéled. Még meddig kell megosztottságotok kelyhét, a szenvedés és az elhagyatottság kelyhét innom? (1991. november 14.)

Éppen ezért, a kiengesztelődésre és az egységre való törekvésnek át kell hatnia az Egyház egész életét, és a legfontosabbnak kell lennie számunkra, hogy elérhessük azt a célt, amire valójában Krisztus vágyik. Ez Istennel szembeni kötelességünk, és a mi felelősségünk, hogy megvédjük az egyház hitelességét.

Ugyanakkor, bármennyire is törekszik az Egyház ezen cél elérésére, amíg a Húsvét dátumának egyesítése és a közös ünneplés nem történik meg, addig megosztottságunk megmarad, és nem lesz előrelépés, hiszen Krisztus már évek óta kéri a Húsvét dátumának egyesítését, és megígérte, hogy ha ez létre jön, Ő fogja megtenni a többit, hogy egyesítsen és elvezessen a teljes egységre. Hallgassátok ezt az üzenetet:

Jézus azt mondta: „Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek Parancsaimat, megmaradtok szeretetemben.” (Jn 15,9-10) Ha nem így lesz, arról az Úr a következőket mondja: „Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.” (Jn, 15,6)

Nyilvánvaló, hogy sokan nem vették komolyan Krisztus ezen szavait. Mennyire hamis és romlott tud lenni az ember! Bár az Evangélium az egységre hív, és a Lélek is erre ösztönöz, továbbra is megosztottak maradunk.

Éppen ezért, az „Igaz Élet Istenben” lelkiségéhez tartozók nem engedhetik meg, hogy ez a test működését meggátoló üszkösödés továbbra is diadalmaskodjon rajtunk, hanem le kell azt győznünk a szeretet kötelékeivel.

Mindnyájunknak felelősséget kell éreznünk azért, hogy hagytuk ennek a betegségnek Krisztus Misztikus Testét pusztítani és tönkre tenni az Egyház egységét, még akkor is, ha ez nem tőlünk, hanem őseinktől ered.

Az Egyháznak is alázatosan meg kell hallania a mi kiáltásainkat, a laikusokét, akiknek szintén jogában áll kinyilvánítani a véleményünket, és akik kétségbeesetten keressük az egységet, a közös szentáldozás lehetőségét… Laikusok nélkül nincs Egyház… Mi, laikusok mindnyájan várva várjuk az egységet.

Bár tudjuk, hogy Isten irtózik a megosztottságtól, mert az tévedés és botrány, miként lehetséges, hogy az Egyház egyes tagjai tudatosan megbántják Krisztust azzal, hogy e megosztottságot fenntartják?

Az Egység szeretetben és alázatban való megélése nem érzelgősséget, vagy a hit és az Igazság kiárusítását jelenti, hanem a Szentírás Igazságának kimondását, és az Evangélium szavainak életre váltását. Nem maradhatunk halottak Isten Szava iránt.

Azok a keresztények, akik megosztottak maradnak, nem élnek az Igazságban, bármennyire hitelesnek és igaznak akarnak is tűnni a világ szemében, és bármennyi rózsafüzért vagy egyéb ájtatosságot végezzenek is, mert a szeretet és alázat hiánya olyan nyilvánvalóan leleplezi őket, hogy azt mindannyian látjuk.

A keresztények megosztottsága immár évszázadok óta fennáll. Egyesek beismerik bűneiket, mások szomorúan veszik tudomásul, hogy nincs módjuk az Oltáriszentségben való osztozásra. Mi akadályozza az Egyházat? Egyesek képtelensége a megegyezésre, a megbékélésre és a megbocsátásra, vagyis újra a szeretet és az alázat hiányát látjuk. Amíg szívük nem lángol a Krisztus iránti szeretettől, és nem hevíti őket a Szentlélek tüze, továbbra is passzívak és erőtlenek maradnak, éppen úgy, mint a kiszáradt csontok Ezekiel próféta látomásában.

A szeretet az egység gyökere és alapja. Ha az Egyház még nem él teljes közösségben, az azért van, mert mindazt, amit kinyilvánítanak, megbeszélnek, vagy megmagyaráznak, szeretet nélkül teszik, így eredménytelen marad. A megosztottság Krisztus ellen irányul. Mindazok, akik kereszténynek vallják magukat, de megosztottságban maradnak, megszegik Jézus Krisztus parancsát: „Szeressétek egymást!” Tudomásul kell vennünk, hogy azok a keresztények, akik nem szeretetben élnek, hanem csak a saját dicsőségükben, soha nem fognak kiengesztelődni, mert még nem gyökereztek meg teljesen Krisztusban.

Emlékezzünk arra, amikor Krisztus az utolsó Vacsorán áldást mondott, kezébe vette a kenyeret és ezt mondta tanítványainak: „vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az Én Testem”. Majd kezébe vette a kelyhet, hálát adott, odaadta tanítványainak, és így szólt: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az Én Vérem, az új és örök Szövetségé, amely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára…”

Ez Krisztus parancsolata, amelyet mindnyájunknak követnie kell. Miképpen mondhatjuk, hogy Krisztusban élünk, ha nem kötöttünk békét és nem engesztelődtünk ki egymással? Eszébe jutott-e valaha az Egyház tagjainak, hogy napról napra a megosztottság bűnében élnek? Ha viszont mindez már ismert, a pásztoroknak és nekünk mindnyájunknak is választanunk kell.

Két lehetőség van. Az egyik Istennek tetsző és Istentől való: szeretetben, békében, alázatban, kiengesztelődésben és egységben élni. A másikat a Sátán kínálja fel: gyűlölködés, háború, gőg, haragtartás, önzés és megosztottság. A választás nem nehéz. Ha azonban úgy döntünk, hogy Isten oldalára állunk és mégsem aszerint cselekszünk, úgy számot kell majd adnunk és meg kell fizetnünk minden önteltségünkért, előítéletünkért, gyűlölködésünkért, szívtelenségünkért, fukarságunkért, hidegségünkért, önzőségünkért, minden egymás ellen kiejtett szavunkért, és így tovább, mivel megszegtük Krisztus Parancsolatait. Mindez ennyire egyszerű.

Az Ítélet Napján nem mondhatjuk majd Istennek, hogy nem mutatta meg napjainkban az Ő Irgalmát, és nem közölte velünk szándékait. Ahogyan azt sem mondhatjuk majd, hogy nem hallottuk vagy értettük volna Hívásait. Önökhöz hasonlóan tudom, hogy az Idők Jelei mindannyiunkat az Egységre hívnak. Miként lehetséges, hogy az Egyház egyes vezetői képtelenek megérteni az Idők Jeleit? Nem utasíthatjuk el a Szentlélektől származó jeleket, és vannak, akik mégis ezt teszik. Ez azért van, mert elveszítették a természetfeletti iránti érzéküket, és kizárólag a naturalista eszmékben hisznek, ami súlyos bűn.

Terméketlen cselekedeteik ellentétesek azzal, amiért Krisztus imádkozott az Atyához: „Amint te, Atyám, bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21) Sőt, ennél is súlyosabb, amikor semmit sem teszünk az Egyház egységéért, hanem csendben maradunk, mint a sírok egy hatalmas temetőben.

Ha valaki azt mondja nektek, hogy a lelki egység megélésével és a közös áldozással helytelenül cselekedtek, mint tettétek azt ma és az elmúlt napokban, úgy azoknak az embereknek tegyétek fel a következő kérdést:

„Miért kísértitek Istent azzal, hogy a pásztorokat megosztottságra kényszerítitek? Ha egy olyan cselekedetem miatt vontok kérdőre, amely a szeretetet és a megbékélést célozza, tudnotok kell, hogy nem teszek mást, mint megtartom Krisztus Parancsát. Szerintetek mi a jobb: követni Jézus Krisztus Parancsolatát vagy engedetlennek lenni? Bűn-e szeretni és egymással kiengesztelődni? Nem, nyilvánvalóan nem az. Sokkal inkább bűn Urunk Parancsolatának áthágása és elutasítása, egységre való felhívásának semmibevétele. Megosztottságotok bűne lerombolta az Egyház egy részét, pusztulást hagyva maga után - ezt tudjátok. Hogyan ismerhető fel bennünk Krisztus Teste, ha megosztottak maradunk? Hogyan hiheti el a világ, hogy Krisztust az Atya küldte? Én a magam részéről úgy döntöttem, hogy nem akarok olyan lenni, mint azok a sírok, melyek élettelen, szétszórt és darabokra hullott anyaghoz váltak hasonlóvá egójuk, gőgjük, előítéleteik és egyéni érdekeik miatt. Urunk parancsolatát akarom hallgatni, és Őbenne akarok maradni, mert a Szentlélek segítségével megértettem az Idők Jeleit, melyek Egységre hívnak és arra, hogy egyetlen Oltár köré gyűljünk. Az Egység tökéletes Képmása akarok lenni, aki mindenkit szeretettel arra hív, hogy éljen „Igaz életet Istenben”, és gyökerezzen meg a Szentháromságban.”

Barátaim, amikor ezeket elmondjátok, látni fogjátok azok reakcióit, akik akadályozzák az egységet és őrzik Isten Országának kulcsait, de ők maguk nem mennek be, és másokat sem engednek be. Ugyanúgy fognak reagálni, mint az egykori vezetők, írástudók és vének, Annás főpap, Kaifás, Jonatán és Alexander és a főpapi családok tagjai, akik Pétert és Jánost üldözték, így tanakodva magukban: „De hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé senki emberfiának ne beszéljenek ennek [Krisztus] a nevében.” (ApCsel 4,17)

Ugyanazt kell válaszolnunk ma is, mint amit Péter és János mondott: „Ítéljétek meg magatok, vajon helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre?” (ApCsel 4,19) És azt, amit egy másik helyzetben, Péter és az apostolok mondtak a főpapnak, amikor a főtanács elé állították őket: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” (ApCsel 5, 29)

A következő kérdést is tegyétek fel nekik: „Kettőnk közül ki vétkezik? Az, aki megbékélt testvéreivel, osztozik velük az egy Kelyhen és az egy Kenyéren, és Krisztus Parancsait követi, vagy az, aki nem engesztelődik ki és fenntartja a megosztottságot, haragszik testvérére és ezzel a Megosztó oldalára áll? Krisztus a megosztottság vagy az Egység Istene? Ami engem illet, hiszem, hogy a jó oldalon állok, mert az Evangélium által hirdetett megbékélést választottam. Nem hiszem, hogy vétkeznék, vagy engedetlen lennék, hogy megsebezném Krisztus Misztikus Testét, vagy hogy a hívekre nézve veszélyes erkölcsi nézeteket hirdetnék. Ellenkezőleg, alázatban és szeretetben kiengesztelődtem testvéreimmel, és megélem azt a lelki egységet, amelyért az Úr évszázadok óta könyörög hozzánk.” Ezt mondjátok nekik.

Az Úr azt mondta egyik üzenetében: „emeld fel hangodat házamban és kérdezd meg pásztoraimat: Ki az, aki hajlandó eréllyel és szeretettel dolgozni düledező házam felépítésén? Van-e benne valaki, aki e házat kész megvédeni? Van-e valaki, aki megérti, amit mondok? Van-e az Úr házában valaki, aki hajlandó kiterjeszteni Isten Országát?” (1998. október. 20.)

Kérjük ezért Urunkat, hogy küldje el nekünk az Ő Szentlelkét – aki a keresztény Egység forrása –, hogy világosítsa meg azokat, akik még mindig akadályokat emelnek az egység útjába.

Kérnünk kell a Szentlélektől azt is, hogy erősítsen meg bennünket és töltsön el az Erősség Lelkével, hogy képesek legyünk továbbra is nagy hévvel és buzgalommal megtenni Isten akaratát, és hogy soha ne kedvetlenedjünk el vagy fáradjunk bele, még ha ártanak is nekünk azok, akik nem akarják meghallani a Szentlélek felszólítását, hogy legyünk egyek.

Krisztus azt mondta egyik üzenetében: „Csak egyetlen szót kellene mondanom gyülekezeteitekben, és ezzel az egyetlen szóval egyesíteném Egyházamat. De a mennyei dicsőséget a Szegénységtől, a Nyomorúságtól és azoktól fogom kapni, akiket ők megvetnek.” (1991. október. 13)

Így tehát az Igaz élet Istenben üzenet olvasóival együtt vállalom a Szegénységet, a Nyomorúságot és mindazt, amit a tanultak és a bölcsek megvetendőnek tartanak, és arra kérem az Egyház vezetőit, hogy Krisztus Szeretetéért hagyják abba egymás közötti civódásaikat, ne legyenek közömbösek és képmutatóak az egység iránti, és engedjék meg a Szentléleknek, hogy vezesse őket. Hallják meg a Lélek sóhaját, amint kéri, sőt parancsolja, hogy egyesüljünk egy Oltár körül, osztozzunk egy Kelyhen és egy Kenyéren, és együtt, egy hangon hirdessük, hogy egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.