Szavam kijelenti, hogy Misztikus Testem Egy!

2016. július 8.

Vassulám, megdicsőítesz engem, amikor keresel. Megmentőtök vagyok, és szeretetem hozott le a Földre, hogy mindnyájatokat megváltsam. Megbocsátás vagyok, és a nektek adott Üzenetem is a megbocsátásról szól. Ezért vetted a bátorságot, hogy miután megbocsátottam neked, bensőségesen, bizalommal és gyermeki hittel közeledj hozzám. Tudtad, hogy sohasem foglak bántani, vagy elítélni. Éppen ellenkezőleg: megéreztettem veled a legteljesebb szeretetemet és örömömet, és végül szívembe vontalak! Ezután eltöltöttelek erőmmel, hogy elmondhassam Üzeneteimet általad, ezt kegyelmi ajándékként adtam neked. Nem számított, hogy legkisebb voltál a szentjeim között, erőm felemelt és megtartott a kegyelem által.

Amikor elhívtalak megérttettem veled, hogy egy a Testem, és egy a Lélek. Egy vagyok, és egy a hit, egy a keresztség, és egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent átjár, mindenben benne van, és akit minden időben magasztalni kell. Kicsim, mélyen megérinti szívemet, hogy megértetted, hogy ez az egység az én fő ügyem, ez tenne teljesen boldoggá és ez dicsőítene meg engem. Mert az egység békés életet fog teremteni az egész világ számára, de ezen felül arra is rá fogom vezetni a világot, hogy elismerjen engem, mint                   

  Krisztust…

akit az Isten küldött. Igen?

Az egység, amit kívánsz, valamennyi egyház kiengesztelődésére vonatkozik? Szabályzatuk viszont továbbra is tiltja, hogy olyanok is magukhoz vegyenek Téged az Eucharisztiában, akik egy másik egyházhoz tartoznak? Vagy egy olyan egységet akarsz, amely összegyűjti a különböző egyházak egész klérusát, hogy egy oltár körül ünnepeljék az Eucharisztiát?

Vassula, minden meg van írva a Szentírásban. Szavam kijelenti, hogy Misztikus Testem Egy! Senki sem mondhatja a másiknak, hogy „menj, nincs rád szükségem”, vagy „menj, te nem tartozol ehhez az egyházhoz”. Ez olyan, mintha azt mondaná valaki a másiknak, hogy „menj el innen, te nem tartozol a Misztikus Testhez.” A szem nem mondhatja a kéznek, hogy nincs rád szükségem, vagy hogy te nem tartozol ehhez a Testhez, ugyanahhoz az Egy Testhez. Ezért kérdésedre a következőt válaszolom:

Teljes egység akkor lesz, amikor felekezettől függetlenül az összes pásztor egy oltár köré gyűlik és együtt ünnepel (misézik)...  Ameddig azonban nincs bennük szeretet, ameddig nem birtokolják ezt az adományt félelem, versengés, előítélet, büszkeség és hasonlók miatt, addig Testem megosztott marad, és a világ továbbra is szenvedni fog, mert visszautasítja a békét, visszautasítja az én Szeretet Törvényemet, miközben könnyedén magába szívja a gonosz összes sötét erőit. Ezért aki azt állítja magáról, hogy betöltötte a Szentlélek, és van hite, ugyanakkor nem ismeri el, hogy én, az Úr akarom ezt az egységet, és én vagyok az, aki beszélek, … addig nem lesz béke…

Igen, sokan vannak, akik egyáltalán nem ismernek engem. Ily módon vagyok veled együtt, mert nekem így tetszett, és nincs szükségem egyetlen teremtményem felhatalmazására, tanácsára vagy engedélyére sem, hogy így cselekedjem. Azért jöttem, hogy e gyengeség által építsem újjá egyházam romjait, mert e gyengeségben van legnagyobb erőm! A Szeretet közel van hozzád, Vassula, ne csökkentsd vágyadat, hogy velem légy! Szolgálj engem jószívvel, és én továbbra is megadom az erőt ahhoz, hogy feléleszd ezt az alvó nemzedéket… IC

Share

Friss Hírek

Facebook Like Gomb

Főmenü

Be / Kijelentkezés