Kedves TestVérek!

Szeretettel küldjük adventi hírlevelünket, amelyet szakaszonként úgy szerkesztettünk meg, hogy ha sok lenne bárkinek, akkor törölni lehessen a továbbküldés esetén, amelyet imában Isten megkérdezésével dönthetünk el. Az első rész nagyon fontos és sürgős a mai nehéz idők miatt is. A többit mindenki maga beosztja. A lényeg, hogy Istennel tegyünk mindent

Igaz élet Istenben hírlevél - 2021. 12. 04 - a hírlevél linkje


 

MI TÖRTÉNIK AKKOR, HA NEM HALLGATUNK ISTENRE ?

Most a covid idején is szólt Isten és az emberek közül ki figyelt fel és tartott bűnbánatot? Ki továbbította a rábízottaknak, hogy ők is részesüljenek bűnbánatuk nyomán Isten áldásainak özönében?   Ezekiel 33,6-9  «-!-» Lk. 13,1-9

Vassula az alábbi prófétai üzenetet kapta Istentől 2020. március 13-án -!- a corona-vírus világméretű fellángolásakor!

» » » "Uram, könyörülj rajtam, bűnösön!" « « «

Majd néhány hónappal később egy újabb üzenet a coviddal kapcsoltban amely által az Úr megmutatja ismételten a kivezető utat:

» » » "Lehet, hogy meghasad a szívetek, ahogyan az Enyém is" « « «


"Az ÚR arra kért, hogy ismertessem meg az egész világgal üzeneteit. Mindent megtettem, ahogyan a munkatársaim is, akit az Úr állított mellém. Voltak eredmények, de nem annyi, amennyit az Úr akart a szaporodó rágalmak és üldöztetések miatt, melyek ezeket az isteni üzeneteket érték különböző forrásokból, így gátolva azok terjedését.  Mit nyertünk? Mit nyertünk azáltal, hogy gátakat állítottunk hitetlenségünkben azért, hogy az Úr hangját ne úgy halljuk, ahogyan kellene hallanunk? Ezen évek alatt az Úr fájdalomtól sújtva próbálta áttörni süketségünket és közömbösségünket, hogy Magához vezessen, és elvezessen minket az életre. Próbálta levenni a szemünkről a hályogot, melyet hitehagyásunk pora borított be. Hitetlenségünk nem vált a javunkra." - Vassula: A végidőkben megvalósuló próféciák

+++

Jahve, én Istenem, engedd, hogy eljusson Hozzád az imám!
Halld meg a Te irgalmadért és segítségedért esdeklő kiáltásunkat!
Bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek Benned, én Istenem,
és nem bíznak abban sem, hogy hatalmadban áll megmenteni minket.
Ne oltsd ki napjaink világát, ami nélkül egy pillanat alatt megsemmisülne a föld,
hanem Atyai Könyörületedben szánj meg minket és bocsáss meg nekünk!
Ne engedd, hogy patakokban ontsa vérünket a gonosz lélek!
Bocsásd meg bűnünket, és tartsd vissza haragodat emlékezvén gyengeségünkre.
Tartsd vissza pusztító angyalaidat, és adj nekünk még egy esélyt,
hogy bebizonyíthassuk, méltók vagyunk Jóságodra.
Beléd helyezem bizalmamat. Ámen.’

+++

» » » Ó, én népem mondd el mi bánt ? « « «

+ + + + + + +

KIRÁLYOK  KIRÁLYA   ÉS    URAK  URA

Minden zűrzavarban Úr és Isten -!- Az Ő Békéjét adja szívünkbe

"Non abbiate paura! Cristo sa “cosa e dentro l’uomo”. Solo lui lo sa!
Ne féljetek! Krisztus, tudja, hogy mi lakik az emberben! Egyedül Ő tudja!"

» » » Szent II. János Pál pápa hangja « + » http://ichtys.hu/papa/ « « «


BETELJESEDETT PRÓFÉCIÁK

Az Igaz élet Istenben üzenet szerint beteljesedett próféciák küzül néhányat kiemelnénk amelyeknek különösen történelem formáló hatásuk van:

1). Oroszország átváltozásának kezdetéről: http://tlig.org/hu/huorosz.html

Ma Oroszországban virágzik a hit. Több mint 3000 templomot építettek és állítottak helyre. Az lmb(t)q lobbi zátonyra futott… A Fatimai Szent Szűz Szívének győzelme kibontakozóban … Fontos tények itt -- 1:04:33 perctől -!-  

2). New York, 2001. szeptember 11.: http://tlig.org/hu/hunuyork.html

3). Szent II. János Pál pápa és az Igaz élet Istenben: erőteljes párhuzamossága: http://tlig.org/hu/paparhv.html

» » » Próféciák és Figyelmeztetések  « +++ » A magánkinyilatkoztatásoknak prófétai szerepűk van ! « « «


MEGSEGÍTÉSETEKRE MEGNYITOTTAM A MENNYET "Letekintek ma a Földre, de azt kívánom, hogy bár ne tettem volna... Szemem azt látja, amit sohasem akart látni, és fülem azt hallja, amit sohasem akart hallani! Atyai Szívemet bánat szomorítja. Saját képemre és hasonlatosságomra teremtettem az embereket, de nagyon lealacsonyodtak, és ma sokan a vadállathoz hasonlítanak. Szívük tele van élvezetvággyal, törvénytelenséggel, gőggel és romlottsággal. Szájuk megszokta, hogy mindenütt szitkokat szórjon. Összeesküdtek az ég ellen, hogy háborút indítsanak ellenem és Fiam ellen. Ó... mindazt megteszik, amitől Szívem irtózik. Kezem gyakran nyúl kelyhem után, amely túlcsordul igazságosságomtól..." - http://tlig.org/hu/humsg/hum965.html

+++

Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket,
mert akkor mindnyájan elpusztulnak.
Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel,
mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad.
Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad.
Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja.
A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel.
Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu, mint télen a hó,
beborítva népedet, mint megannyi szellemet.
Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket szigorúan!
Emlékezz meg azokról, a szívekről, akik örömüket lelik Benned, és akikben Te is örömödet leled!
Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed,
hanem Irgalmasságodban emelj föl bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényedet. Ámen.

+++

Ne felejtsük e reményteljes Üzenetet 2021. január 11-én:

» » » Bőséges áldásomat adom mindazokra, akik keresnek Engem « « «


BŰNBÁNAT » » »  BŐSÉGES ÁLDÁSOK

Amint tapasztaljuk a csapásokból van kivezető út: a bűnbánat Utána bőséges áldások várnak mindazokra akik ezt megtették ill. akiket  ehhez segítettünk imáinkon túl azzal, hogy megmutatjuk a kivezető utat, az az elmondjuk, továbbadjuk nekik ezt a jó hírt!
Akik megerősítésekről szeretnének olvasni az Igaz élet Istenben hitelességét illetően azoknak a http://ichtys.hu/ oldal elején kiemeltünk néhány forrást. Többek között Prospero Grech bíboros meglátását ki a 2013-as konklávét vezette amely Ferenc pápát választotta meg az új pápának, és aki a Hittani Kongregáció tanácsosaként Vassulával a párbeszédet lefolytatta. A továbbiakban Barsi Balázs atya egy visszajelzését, illetve ugyan így megtalálható még Petar Ljubicic atya tanúsága aki Medjugorje fontos papja.
Egy konkrét lehetőség mindnyájunknak akik szeretnénk átélni, befogadni és továbbaadni azt a kegyelmi forrásozást, amely arról szól, hogy az Isten Anyja - a mi Édesanyánk - mire kért és mit tett értünk a xx. században, és hogy miként készítette elő az utat Szent Fia számára kegyelmei ajándékozásával: https://youtu.be/KbnhxmW_ddU
A Szűzanya - Patrona Hungariae egy előkésztett útjának és kegyelmeinek a gyümölcsözése a Budapesti 1995. évi imatalálkozó, ahol Vassula által Isten szólt a magyar emberek szívéhez nagy Szeretettel és Áldással: https://youtu.be/EQ6OyOw3V4Y Mindezt Isten megismételte - a magyar emberek szívéhez szólva - 2010-ben Budapesten és Szegeden: http://ichtys.hu/index.php/filmek
+++
Áldott legyen a Te Neved, aki meghallgatod az imánkat!
Áldott légy Urunk, aki kiszabadítottad lelkünket a mélységből!
Áldott legyen a Te irgalmasságod, amellyel a Szívedbe vonsz bennünket, hogy megments és megszabadíts.
Istenünk, Te vagy a mi Megmentőnk, gazdagságunk, látásunk, életünk! Te, aki nap mint nap elbűvölöd lelkünket,
és megörvendezteted szívünket jelenléteddel, engedd, hogy meríthessünk a Te jelenlétedből!
Jézus Krisztus, a Te Nevedben kérjük a békét, az egységet és a megbocsátás lelkét!
Jézus Krisztus, a Te Nevedben könyörgünk, hogy gyógyíts meg gyarlóságainkból és bűneinkből!
Gyógyíts meg minket, Urunk, Szentlelked erejével! Gyógyítsd meg lelkünket, gyökerestül kiirtva minden rosszat!
Szentlélek, újíts meg és kelts életre minket!
Jézus Krisztus, a Te Nevedben könyörgünk, hogy gyógyíts meg minden lelki és testi betegséget, és mindent, ami nyugtalanítja lelkünket!
Add, hogy mostantól szívünk minden dobbanása szeretettel hirdesse a Te dicsőségedet!
Kegyes Istenünk, hallgasd meg imánkat, és válaszolj! Ámen.
+++

TANUSÁGTÉTELEK

» » » Reményt adó megtérés a meleg életmódból - e tanúságtétel nyomán is láthatjuk, hogy Isten e prófétai Üzenetek által mit tesz, és mit tudna tenni ... Óriási a felelőssége mindazoknak akik a kegyelem birtokában vannak, mert e talentumok gyümölcsei megszabadított, megmentett emberi életekben mérhetők. 

Az Igaz élet Istenben üzenetek által a börtönök rabjai Kis Szent Terézhez hasonlóan misztikus élményeket írhatnak le miközben megtérnek: http://tlig.org/hu/hufruitprsnrs.html

Magyarországi tanúságtételek is jó gyümölcsökkel illatoznak, hirdetve Isten irántunk megindult Szeretetét: http://tlig.org/hu/tes_hutab.html


+++

Dicsőség Istennek a Magasságbelinek - áldott legyen Szent Neve!

Dicsőség Istennek a Magasságbelinek - áldott legyen Szent Neve!

Dicsőség Istennek a Magasságbelinek - áldott legyen Szent Neve!

+++

» » » AZ IDŐ BETELT! « « «

 

Szent Édesanyánk  imája minden emberért

+++

Irgalmas Atyám, add, hogy azok akik hallván hallanak, de meg nem értenek,
most meghallják hangodat, és megértsék, hogy Te vagy a Szentek Szentje!
Nyisd fel azok szemét, akik látván látnak, de fel nem ismernek,
hogy most meglássák
Szent Arcodat és dicsőségedet!
Érintsd meg, nyisd meg szívünket, éreztesd velünk a Te hűségedet!
Esedezve kérlek, igazságos Atyám, hogy szeretett Fiad,
Jézus Krisztus Sebei által térjen meg és gyógyuljon meg minden nép! Ámen.’

+++ 

Jöjj Szentlélek, jöjj a te szeretett Jegyesed
Szűz Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által Ámen.’

+++

» » » Akathisztosz Himnusz az Istenszülő Szűz tiszteletére « « «

+++


http://tlig.org/hu/   +   Igaz élet Istenben imafüzet   +   http://ichtys.hu/   +   Szentségimádás I. + Szentségimádás II.

Bizánci liturgiák: Görög + Orosz + Kopt + Katolikus himnuszok + Protestáns tanuságok + Messiás hívő dicsőitések 

Az Egység visszhangja - 30 éve Máriapócson Szent II. János Pál pápa + Jeruzsálem utcái - Jézus lábnyomában


"Hallgasd és írd: dicsőség ragyog fel a Kelet partjairól. Ezért mondom Nyugat Házának: fordítsd tekintetedet Kelet felé! Ne sírj keserűen folyton az egyházszakadás és Házad romjai fölött! Ne ess kétségbe, mert holnap együtt eszel és iszol Kelet partjáról származó sarjadékaimmal." - 1994. október 24.

"Ez lesz a híd Nyugat és Kelet között. Az én Szent Nevem fogja összekötni a hidat úgy, hogy ezen a hídon át tudjátok kicserélni értékeiteket. A továbbiakban már nem fognak egyedül munkálkodni, hanem együtt, és én fogok felettük uralkodni. " - 1994. október 24.

"Mondd meg e nemzedéknek, és különösen azoknak, akik nem ismernek engem, hogy isteni szeretetemben én, aki misztikus kegyelmeket adtam neked, hogy keltsd életre, tedd széppé az Egyházat és adj neki élő vizű forrásokat, magam vagyok e kinyilatkoztatás Szerzője, és visszatartom hatalmam még nagyobb kegyelmeit, mert azokat később és alkalmas időben fogom megadni neked. < 1998. november 5.>

Ingyen adtál nekem javaidból, Uram, az élet Szerelmese, irgalmas adományod megmentett engem és sokakat.

Dicsőség Istennek, dicsértessék az Ő Szent Neve!

Pihenj meg most, kedvesem, a te pihenőhelyeden! (Az Ő Szentséges Szívében.) A dallamos szívdobbanások, amelyeket hallasz, az én szeretetem sóhajai mindannyiatokért. Jöjj! Mi ketten?" -

Igen, Uram! Mi Ketten! - Mi Együtt!

Szeretettel a Szeretetért! – Istennel Istenért! 

TestVéreink kiszabadításáért … 

Marana Tha!

+++

Dicsőség Istennek a Magasságbelinek - áldott legyen Szent Neve!

Dicsőség Istennek a Magasságbelinek - áldott legyen Szent Neve!

Dicsőség Istennek a Magasságbelinek - áldott legyen Szent Neve!

+++